Hajózás a cégalapítás tengerén

Apukám imádja a tengeres, vizes és hajós hasonlatokat és szólásokat. Talán azért, mert szinte egész életében hajóskapitányként dolgozott és nem tud meglenni a szárazföldön hosszabb ideig. Nem tudom, ez-e az oka, de minden helyzetben kapok tőle valami jótanácsot, mint például az érettségire való készüléskor minden reggel elmondta, hogy lassú víz partot mos, a fesztiválszezonban meg volt róla győződve, hogy élek, mint hal a vízben és így tovább. Ezek mondásai mindig együtt jártak azzal, hogy elmentem vele dolgozni és én vezettem a hajót vagy elmentünk csak mi ketten vitorlázni, esetleg kihajóztunk horgászni. Szóval a hajózás mindig is része volt az életemnek, ha apukámra gondolok, egyből eszembe jut. Ennek ellenére pont én mondtam neki, hogy a zavarosban halászom, ugyanis nem volt minden egyértelmű a munkahelyemen és próbáltam kihozni a katyvaszból a maximumot, de nehezen sikerült.

Régóta érett már az ötlet, de most bele is vágtam.

Ez volt az a pont, amikor megérett bennem az elhatározás, hogy én saját vállalkozásba kezdek, alapítok egy céget. Ezt is apukámtól örököltem, hogy nem szeretem, ha valaki megmondja nekem, mit és hogy csináljak. Ahogy apukám mondta, a mi családunk tagjai csak a természetnek engedelmeskednek, embernek soha. Én is így érzem, hogy egy saját cégben sokkal eredményesebb lenne a munkám és jobban is élvezném, mint a hagyományos, nyolctól négyig munkát. Sokat fontolgattam a cégalapítást, hiszen ez nem egy rizikómentes lépés, alaposan meg kell gondolni, hogy belevág-e az ember és vállalja-e a kockázatot. Én úgy döntöttem, hogy bevállalom, úgyhogy fel is kerestem egy cégalapítással foglalkozó céget és elindítottam a folyamatot.

Az alapoknál kezdtem, megismerkedtem a cégalapítással

Mivel nem nagyon voltam képben a cégalapítással, egy hosszabb lélegzetvételű telefonbeszélgetéssel kezdődött az egész dolog, megkerestem a cég egyik munkatársát, aki az elképzelésem alapján vázolta, milyen lehetőségeim vannak. A cégformák közül is kizártunk néhányat, aminek nem lenne értelme és így hamar eldőlt, hogy milyen céget érdemes alapítanom. Először is egy közjegyzőt kellett találnom, akinél letisztáztam mindent, befizettem az illetékek egy részét és meghatároztam a cég tevékenységi körét, az ügyvezető személyét. Miután a közjegyzőnél végeztem, jöhetett a tényleges cégalapítás, aminek a nagy részét meg tudtam oldani online is. Csak egyetlen alkalommal kellett bemennem aláírni a papírokat, de egyébként mindent emailben intéztem, majd pedig az ügyvéd végezte a dolgát és engem csak értesítettek a cég bejegyzéséről.

Székhelyszolgáltatás kedvezményes áron

A cégem székhelyét illetően kicsit gondban voltam, amit meg is osztottam a cégalapítás előtt a közjegyzővel, aki a székhelyszolgáltatás igénybe vételét javasolta. Gőzöm sem volt, mi az a székhelyszolgáltatás, úgyhogy utána kellett néznem. Nagyjából az a lényege, hogy a cég nem az én lakásomba vagy házamba kerül bejegyzésre, vagy valami olyan helyre, amit én szeretnék, hanem egy tőlem teljesen székhelye van a cégnek. Hogy ez miért éri meg nekem? Mert nincsen iparűzési adó a cég székhelyén, például Újlengyelben, tehát ezt nem kell befizetnem; de a székhelyszolgáltatás budapesten is elérhető. Máris beljebb vagyok és kicsit le tudtam faragni a cégalapítás költségeit. A másik előnye a székhelyszolgáltatásnak, hogy gyakorlatilag helyettem ellát minden feladatot a székhelyet biztosító cég, mert a cég nevére érkező leveleket beszkennelve tovább küldik nekem, a hatósági ellenőrzéseket lebonyolítják és még helyet is biztosítanak, ha tárgyalni szeretnék valamit. Mivel székhelyszolgáltatást is választottam mellé, maga a cégalapítás ingyenes volt, illetve tartalmazta a székhely árát. Nem egy akkora összeg a székhely havi díja, hogy gondot okozzon bárkinek is kifizetni, pláne, ha a vállalkozásáról van szó, úgyhogy megéri hagyni, hogy levegyék ezt a terhet a vállunkról.