Egy jó marketing tervvel a hajózás nem fog kimenni a divatból

Amikor régi regényeket olvasok, amikben hajózásról van szó, mindig elképzelem, hogy az milyen elegáns és előkelő dolog lehetett annak idején. Sokszor tartottak ünnepségeket összejöveteleket hajókon, amikor mindig szépen kiöltöztek az emberek. Persze nem mondom, hogy ma már nincs ilyen. Csak talán 40-50 évvel ezelőtt mintha nagyobb dolognak számított volna. Az egyik barátnőmmel szoktunk beszélgetni róla, hogy valóban kisebb a népszerűsége a hajózásnak, mint régebben. A családja egy turisztikai célú hajózási vállalkozást vezet, ezért első kézből látja, hogy ezen a téren mi a helyzet. Mondtam a barátnőmnek, hogy talán többet kellene foglalkozniuk a vállalkozásuk online marketingjével. El is mondtam neki, hogy melyik céget javaslom.

A saját cégemmel esett meg a dolog még a kezdetekkor. Akire eredetileg rá akartam bízni a marketing tevékenységet, nagyon rossz munkát végzett a próba időszakban, ezért megváltam tőle. Ekkor bukkantam rá a Keresőben Első weboldalára. A honlapjuk alapján az látszott, hogy egy profi céggel van dolgom. De azért még nem álltam meg rögtön az első oldalon. De azt meg kell jegyeznem, hogy a dizájn egészen elképesztő volt. Minden maximális összhangban állt egymással. Ha a Keresőben Első valóban egy olyan cég, ahogy a honlapja mutatja, akkor érdemes tovább nézelődni rajta.

Az online marketing ki tud húzni a mély vízből

Végig olvastam az összes cikket a Keresőben Első oldalán. Először csak informálódni akartam, de aztán annyira belemélyedtem az olvasásba, hogy azt vettem észre, a végére értem az összesnek. A szövegek érdekesek voltak, és nagyon megkapó stílusban írták őket. Különösebben sosem érdekelt a marketing, de miután elolvastam a Keresőben Első bejegyzéseit, rájöttem, hogy ez egy valóban érdekes terület.

Megtudtam, hogy az online marketing tevékenység megkezdéséhez hozzátartozik a konkurencia elemzés, a kulcsszó kutatás, weboldal készítés is. Persze, ha már van valakinek saját honlapja, akkor lehet, hogy elég csak frissíteni rajta egy kicsit a SEO szempontoknak megfelelően. Természetesen ezenkívül még rengeteg tennivaló van egy ilyen online marketing kampányban, de a Keresőben Első csapata mindenben segít.

Miután mindent elolvastam úgy döntöttem, hogy valóban érdemes belevágni ebbe az online marketing dologba. Ezért ki is töltöttem a Keresőben Első weboldalán található űrlapot.

Egy kis marketing mindig jól jön

Kis idő elteltével megkaptam a Keresőben Első előzetes árajánlatát, amit el is fogadtam mert nem találtam benne semmi kivetnivalót. Ezt követően volt egy telefonos interjúnk, amikor megbeszéltük, hogy mit érdemes az első szerződésbe beletenni. Megegyeztünk abban, hogy frissítik a weboldalam megjelenését. Ezenkívül folytatunk némi linképítést, tartalom marketinget és még néhány dolgot. Nagyon tetszett minden, amit mondtak a Keresőben Elsőnél. Szimpatikus volt, hogy felhívták rá a figyelmemet, hogy ez a folyamat nem fog egyik pillanatról a másikra eredményeket hozni. Némi időnek el kell telni, ez egy hosszabb folyamat. De minden hónapban kapok majd egy értesítőt, amiben benne lesz, hogy milyen előrehaladások történtek.

Mindezt elmeséltem a barátnőmnek is, akinek meg is tetszett a Keresőben Első. Azt mondta, hogy mindenképpen élni fog a lehetőséggel, hogy újra fellendítsék a hajó üzletet. A Keresőben Első segítségével újra népszerűvé válhatnak, ahogy nekem is megoldották a marketing problémáimat.