Csodálatos hajóút az Adrián

Hónapok hosszadalmas szervezőmunkájának köszönhetően, az idei évben közös adriai hajóútra mentünk a párommal. Rijekából indult 3 napos utazásunk, amely a dalmát szigetvilág érintésével, egészen a montenegrói Budva városáig vezetett Minden olyan volt, amilyennek elképzeltük, csodálatos napsütés, hajót kellemesen ringató hullámzás és gyönyörű vidékek fantasztikus látképe. A hajó minden igényt kielégítő volt, számos program várta a nyaralókat. Városnézés, lubickolás, napozás a hajó fedélzetén. Éjszaka a klimatizált kabinban, majd svédasztalos reggeli az étkezőben. A párommal már régóta szerettünk volna egy könnyed hajóúttal összekötött közös kikapcsolódást. Szerencsénkre az előzetesen lefoglalt időpont nagyszerű választásnak bizonyult, három csodás nap a szikrázó napsütésben. Ezen hajóutunk alkalmával beszéltük meg, hogy a következő közös projektünk otthonunk klimatizálása lesz, ekkor meséltem páromnak először a KlimaGlobal eu felületéről.

KlimaGlobal eu: egyszerű megoldás a hőség ellen

Még hajóutunk előtt hallottam először egy kollégámtól a KlimaGlobal eu internetes felületéről. Hazaérkezésünket követően saját szememmel is meggyőződtem az oldal által kínált nagyszerű lehetőségekről. Klíma berendezések és hőszivattyúk végtelen kínálata a honlapon. Itt mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb klímát, a választék hatalmas. Vannak mono klímák és multi klímák egyaránt, az ingatlan hűtésére és fűtésére alkalmasak szintén. Igény esetén, azonban egyedi megoldásokban is segítséget nyújt a cég. A KlimaGlobal eu felülete roppant könnyen kezelhető, látszik hogy nagy odafigyeléssel állították össze. A hozzám hasonló egyszerű laikus is könnyedén eligazodik rajta. Itt az oldal linkje: https://klimaglobal.eu

Segítség a döntés meghozatalától a kivitelezésig

A végső döntés meghozatalában kikértem cégük több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereinek véleményét, akik megerősítettek döntésemben. A mi esetünkben a multi klíma a legjobb választás, így egyszerre több helység hűtése/fűtése is kivitelezhető. Megerősített minket közös döntésünk helyességében, hogy az oldal kínálatában több lehetséges alternatíva is mutatkozott. Így kiválaszthattuk a számunkra ár/érték arányban legjobb berendezést. Eleinte tartottunk tőle, hogy a klíma rendszer telepítése komoly nehézségeket fog okozni, azonban a cég ajánlott megfelelő szakembereket is erre a célra. Ezzel tovább minimalizálva nehézségeink számát. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a KlimaGlobal eu honlapját, ahol minden érdeklődő választ találhat felmerülő kérdéseire.

Otthonunk klimatizálását követően új célokat találtunk

Otthonunk klimatizálását követően komolyan el fogunk gondolkodni egy olyan környezetbarát megoldás kivitelezésén, mint egy hőszivattyú telepítése. A KlimaGlobal eu felületén ezzel kapcsolatban is számos érdekes információra leltem. Szeretném otthonomat minél zöldebb energiával ellátni, ennek pedig a hőszivattyú telepítése az egyik legjobb módja. Így végre tehetek valamit környezetemért, ami hosszútávon még gazdaságos befektetés is lehet.