Vitorlázás közben hallottam a napelem farmokról

Volt idő, amikor nem telhetett el úgy nyár, hogy ne mentem volna vitorlázni. Habár viszonylag későn ismerkedtem meg a vitorlás hajókkal – először 15 évesen voltam vitorláson -, nagyon megszerettem. Igaz, hogy a tengeribetegség nem került el sosem, ezért csak korlátozott ideig bírom a ringatózást a vízen, de addig nagyon élveztem mindig is. Az utóbbi években viszont ez a rosszullét egyre erősödött, így azt hiszem, egy darabig kihagyom ezt az élményt.

A legutóbbi vitorlázás alkalmával nagyon jó időnk volt, de eszméletlen erősen sütött a nap. Mivel elég „tudományos” társaság vagyunk a barátaimmal, így egyből az jutott eszünkbe, hogy nem csoda, hogy egyre jobban elterjed a napenergia használata, hiszen konkrétan a bőrünkön érezhetjük, hogy mennyire erős.

Gabi barátnőm eléggé otthon van ezekben a témákban, hiszen az unokatestvére napelemekkel foglalkozik. Ő mesélte, hogy szerencsére kis hazánkban is egyre több napelemes rendszert fognak létrehozni, ugyanis az állam támogatni fogja a földtulajdonosokat, még hozzá oly módon, hogy háromezer napelem farm kiépítése lesz a cél. Számomra ez teljesen új információ volt, ugyanakkor nagyon pozitívan csalódtam.

A „napelem farm magyarországonprojekt lényege, hogy akik földműveléssel foglalkoznak, azok számára egyszerűbb lesz a napelem farmok kiépítéséhez szükséges engedélyeztetési folyamat, illetve a telepítéshez szükséges összeg megteremtéséhez kedvezményes hitelt is kaphatnak. Az viszont fontos, hogy csak olyan személyek élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik regisztrált földműves termelők. A napelem farm kiépítéséhez emellett szükséges egy teljes hektárnyi terület. Hiszen, ettől lesz napelem farm a napelem farm, a terület nagyságától, illetve az azon elhelyezett napelemek számától. Az én véleményem az, hogy ennél jobb szektort nem nagyon találhattak volna a támogatáshoz. Lehet az én gondolatmenetem túl erőltetett, de szerintem nagyon idilli elképzelés az, hogy ami a földben megterem, annak aratásához, beszedéséhez szükséges energiát is a természetből nyerjük.

napelem farm magyarországon

A vitorlázás után én rá is kerestem erre a támogatásra, és találtam egy oldalt, ahol minden erről szóló fontos információt sikerült megtalálnom. Bár azt sajnálattal olvastam, hogy a napelem farmok kiépítésének céljai között nem szerepel az elsődleges szempontként a környezetvédelem. Azt viszont örömmel olvastam, hogy az egyik legfontosabb cél ezzel az ország energiafüggetlenségének elérése.

Egyébként az a cég, aminek a honlapját megtaláltam, foglalkozik napelem farmok telepítésével is. Árajánlatot is lehet kérni, amihez mindössze az éves áramfogyasztás mennyiségét kell megadni, vagy pedig annak összegét, a személyes adatok mellett. Sőt, amennyiben szükséges, úgy a pályázat megírásában is segítenek, ami nyilvánvalóan a legfontosabb szempont, hiszen ez alapján történik a döntés meghozatala.

Ha földműveléssel foglalkoznék, vagy vállalkozásom lenne, és napelemes rendszer használata mellett döntenék, egészen biztos, hogy ettől a cégtől kérnék hozzá segítséget. Nem csak a jó referenciáik miatt, hanem azért is, mert a honlapjuk információkban gazdag, ami számomra azt jelzi, hogy tényleg elkötelezettek amellett, amit csinálnak.

Összességében nekem ez egy nagyon pozitív hír, és remélem sokan élni fognak ezzel a lehetőséggel, és mindenki azt szeretné, hogy legyen minél több napelem farm magyarországon!