Nem tudtam, de létezik vitorlás csapatépítő is

Emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, nagyon szerettem hajózni. De csak olyan hajókon, amik viszonylag messze voltak a víz felszíntől. Emiatt egyébként soha nem is mertem beülni se kajakba, se kenuba. Ezekben van számomra valami félelmetes. Idővel a félelmem kicsit alább hagyott, de még így se tudna rávenni senki, hogy egy sétahajóba beleüljek. Viszont az óriási tengerjáró hajók mindig is vonzottak, bár nem valószínű, hogy valaha lesz ebben az élményben részem. Sajnos tini koromban a Titanic volt a kedvenc filmem – Leonardo Dicaprio, ugye – túl sokszor láttam ahhoz, hogy bevállaljak egy ilyen utat.

Viszont vitorlázni nagyon szeretek. Azt hiszem, hogy nagyjából 16 éves lehettem, amikor az egyik ismerősöm nagypapája elvitt vitorlázni. Bár én nem csobbantam a mély vízben – igen, egy újabb félelem -, de napoztam helyette. És azt kell, hogy mondjam, hogy eddigi életem során soha nem volt annyira jó színem, mint azután. Azóta körülbelül három, talán négy alkalommal voltam vitorlázni.

Ezért is lettem kicsit féltékeny a húgomra, amikor mondta, hogy a munkahelyén az idei csapatépítő tréning részeként vitorlázni fognak menni. Egy kisebb, feltörekvő cégnél dolgozik, így az egész csapat részt fog venni rajta. Ehhez pedig a BalatonPRO-t választották. Ők egy rendezvényszervező cég, a csapatépítő tréningektől kezdve, a szülinapi bulikon át, egészen a lánybúcsúig foglalkoznak eseményekkel. Vagyis elég széles a repertoár.

A vitorlás programok miatt komplett hajó flottával rendelkeznek, amik közül természetesen ki lehet választani az igényekhez legjobban illeszkedőt. Hajóik hat, nyolc és tíz fő befogadására képesek. Minden vitorlásnál fontos szempont a kényelem is: mindegyikben található fekhely, így akár ott is éjszakázhat az ember. Emellett mosdó, televízió is helyet kapott. A flotta összes vitorlását meg lehet nézni a honlapjukon, illetve a vonatkozó adatok is elérhetőek.

Ezekkel a vitorlásokkal a csapatépítő program részeként lehet versenyeket rendezni, de ha vannak olyanok, akik csak andalogni szeretnének a vízen, esetleg napozni, akkor azt is lehet.

A húgomék viszont egy nagy vitorlást fognak bérelni, ami több mint 50 fő befogadására képesek, ők pedig pont ötvenen vannak. Így a csapatépítő gyakorlatilag a Balaton közepén fog lezajlani, mert a hajón vár majd rájuk mindenféle izgalmas feladat, amit természetesen a szervezők találnak ki és ők is fogják lebonyolítani. Nem szerettek volna több napos programot, így csak reggel mennek, és este jönnek, így több programot nem vállalnak be. Mert egyébként vannak más egyéb lehetőségek is.

Ilyen például a SUP-ozás, a sárkányhajózás, de akár még quad túrát is tudnak szervezni.